Az áttelelő kártevők ugrásra készen várják a tavaszt

A kártevők nagy része ugrásra készen várja, hogy a tavasz beköszöntével letarolja a növényeidet, a későbbi kártételekről már nem is beszélve. Ezért már a téli nyugalmi időszakban meg kell tenni az ellenlépéseket. Ismerd meg milyen kártevők ellen is védekezel!

kéregtisztítás drótkefével
A kéreg alatt telelő kifejlett poloskák tavasszal a fiatal levelekre vándorolnak, és megkezdik a táplálkozást. Ilyenek a csipkés poloskák, a rózsafélék családjába tartozó növényeket kedvelik. Szívogatásuk nyomán, a levél színén a sűrűn egymás mellett elhelyezkedő apró, sárga pontok később egybeolvadnak. A fonákon levetett lárvabőrök és fekete ürülékcseppek láthatók.

Külön a krizantémokra szakosodott a krizantémum poloska. A kifejlett rovarok lehullott lomb alatt, kéregrepedésekben telelnek. A megrágott virágbimbók torzulnak, lehullanak.

takácsatka megtermékenyített nősténye a kéregrepedésekben telel át. Mindent károsít, a megtámadott levél fonákán és az egyéb károsított zöld részeken sűrű, poros szövedéket hoz létre. Száraz, meleg időben károsítja többek közt a babot, paprikát, paradicsomot, uborkát, szegfűt, mályvát.A piros gyümölcsfa takácsatka piros lárvái is a kéregrepedésekben telelnek. Az áprilistól kelő lárvák a fejlődő levélkéket szívogatják. Különösen a rózsában tesznek kárt.

Elhanyagolt gyümölcsösökben a kéregrepedésekben telelnek egyes ormányos bogarak kifejlett példányai. Gyümölcsfákon lehet számítani kártételükre. A lárvák a gyümölcsöt rágják, a kifejlett rovarok a gyümölcs mellett a rügyeket is károsítják.

Kéregrepedésekben telelnek a lombkárosító lombfa fehérmoly fehér gubóba burkolózott bábjai. A kéregrepedésekben áttelelt barackmoly hernyói tavasszal rögtön munkába állnak, és megrágják a kajszi, őszibarack 2-3 cm hosszú hajtásait, nyáron a gyümölcsbe rágnak bele. Áttelelnek maguk készítette gubókban az almamoly hernyók is, kárt téve főleg az alma, körte, birs termésében.

Szövedékből szőtt telelőtokokban telelnek az almailonca hernyói. Az almailonca legfontosabbak tápnövényei az alma, mandula, őszibarack. A hernyók megrágják a virágokat, leveleket, de főleg a gyümölcsökön okoznak kárt.

Fás szárú növényeid téli pihenője alatt, a tél végi lemosó permetezést megelőzően, elkezdheted a törzskezelést kaparóvassal, drótkefével, ami elsősorban környezetkímélő növényvédelmi célokat szolgál. A kártevők ugyanis a kéreg alá bújva telelnek át. A lehullott kérget a fa alá terített papíron gyűjtsd össze, majd, lehetőség szerint, égesd el.  Cikk ajánlat: tavaszváró rovarkártevőkről.

Jutka mama beavat a téli faápolás rejtelmeibe:

A fák kérgén vagy repedéseiben áttelelő rovarok ellen télen, a fák nyugalmi állapotában, a rügypattanás előtt lemosó permetezéssel védekezz. Mindegyik rovarcsoport ellen hatásosak az olaj tartalmú szerek. Ölő hatásuk elve: a olajoldatból készült vékony permetlé-réteg alatt a rovarok levegő híján megfulladnak és elpusztulnak. A javasolt növényi olajtartalmú Vektafid és Biola a biológia termesztésben is alkalmazható. A lehullott levelek alá húzódó rovarok megbujását megakadályozhatod a lomb összegyűjtésével. Cikk ajánlat: Tavaszi lemosó permetezés.

Szeretnél értesülni ha új cikket teszünk közzé?
Iratkozz fel a hírlevelünkre: Hírlevél feliratkozás

Profi japán metszőeszközök

Profi teljes spektrumú növénynevelő LED lámpa