Én igazából nem is tudom, hogy mit írjak, mert semmi kedvem nincsen vitatkozni.
Mindig is szerettem, és tiszteltem a természetet, és amennyire lehetséges volt, vigyáztam is rá, és a gyerekeimet is erre neveltem.
De én úgy érzem, hogy olvasás-értési problémám nem nekem van.
Próbáltam több helyen is megnézni, de sehol sem találtam olyan kitételt a jogszabályban, hogy a járdát
NEM SZABAD, vagy
TILOS sóval jégmentesíteni.
Mindenhol úgy van írva, hogy
a síkosság mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növények egészségét nem veszélyezteti.- Először is én csak egy bejegyzésre válaszoltam, ahol az volt a kérdés, hogy hol TILOS
Nem én tehetek róla, hogy a jogszabály ilyen, de amit sem szabálysértéssel, sem büntetőjogi szankciókkal nem súlytanak, az NEM tilos! (max. NEM AJÁNLOTT!)
- Én kérek elnézést azért, hogy az írásomban hiányos információk voltak.
Ugyanis nálam annak ellenére, hogy sarokházban lakom, a járda és az úttest között sehol sincsen fás szárú növény!
Így aztán még a nagy "tudatlanságomban" sem sikerült jelentősebb mennyiségű természetkárosító tevékenységet folytatnom, és nem sikerült "szándékosan" szembe mennem a jogszabályokkal.
Ugyanis a járda, és az úttest között még füves árok is van, ahova az a kis mennyiségű sóóoldat elszivárog.
És köszönöm szépen, a fű, és a gaz jól érzi magát, nőnek ezerrel, állandóan vágnom kell.
"
Nem Te döntöd el,hogy mi káros vagy sem, vannak Tőled hozzáértőbbek is.".
Nem tartom magam "túlképzettnek", csak nyitott szemmel élem, és tapasztalom az életet.
Sajnos többen is vannak, mint kellene, és a többségük még nálam is tudatlanabb, de mindezt nagyon határozottan adják elő, és egyre több a követőjük is. Némelyik csoportot csak egy elfuserált egyházi szektához tudnám hasonlítani.
Chemtrail 17.0 verzió
Már több helyen is publikálták tényleg hozzá értő orvosok, hogy a rákos betegségek kialakulásának az okozója
5 - 10 éven belül eléri a hatását.
NEM TÖBB!Az egy nagy kamu-golyó, hogy az I. világháborúban használt harci gázoktól fog meghalni valakinek az unokája-dédunokája.
Az egy nagy kamugolyó, hogy most hal meg rákban a Csernobili atomkatasztrófa miatt.
Nem én terjesztem a mételyt, ha már így fogalmazol.
IGEN! Az én korosztályom még ette a DDT-s krumplit, és köszönjük, jól vagyunk. Aki meg már elment, az nem attól!
Általános iskolában
23-an voltunk az osztályba (mindegyik a DDT-s korosztályból kertvárosi gyerekek).
Most júniusban megyünk kirándulni
21-en (+ a családtagok, már akik eljönnek).
Az egyik osztálytársunk vagy 30 évvel ezelőtt elhunyt, egy másik meg most az év elején egy közlekedési balesetben.
Lehet, hogy már holnap reggel nem ébredek fel (ki tudja), de
1995-ben voltam utoljára orvosnál.
Bocsi, ez így nem egészen igaz, mert a jogsim miatt is kellet mennem, meg a szüleimnek is kellett gyógyszer íratni.
És még egy, bár ezzel nem dicsekedni szeretnék -
49 éve dohányzom, miközben olyan barátaim már elhunytak
tüdőrákban, akik nálam is jóval fiatalabbak voltak, és még az üres cigarettás dobozt sem vették a kezükbe életük folyamán!
De gondolom ezért is én vagyok a hibás, mert ha nem dohályoztam volna, még élnének!
Még egy példa, a vegyes tüzelésű kazán.
Nem azt mondom, hogy jó megoldás! És bár nagyon ritka, de előfordul, hogy csúnya feket füst jön egyesek kéményéből.
De az is egy nagy hazugság, hogy ezek miatt van/volt szmog például Budapesten.
Én itt éltem, és gyerek koromban soha sem volt szmog! Füstszag volt, de az hozzá tartozott az akkori élethet.
Sőt hétévgeken néha érezni lehetett a Vegyi Művek "
szagát", mert ilyenkor (általában szombat délelőtt) mindig "
szellőtettek" valamit, és a széál felénk fújta a szagot.
Pedig akkor még Budapesten a belvárosban, a rakpart környékén is fával, meg szénnel tüzeltek!
Azóta a fa és/vagy széntüzelésű lakások száma kevesebb, mint az 5%-ára csökkent, azok java része is a perifériás kerületekben találhatók meg!
Mégis a belváros környékén volt a legnagyobb szmog! (biztos mentek a részecskék városnézésre a Duna-korzóhoz).
És megmagyarázzák nálam sokkal jobban hozzáértő emberek, hogy bizony a vegyes kazánok füstje mindig célirányosan Budapest belvárosa felé tart, szembe haladva az általánosan jellemző széliránnyal!
Így aztán nagy lelkesen majd törvénybe foglalják azt is, hogy tilos lesz a fa és/vagy széntüzelés, helyette majd be kell ruházni az embereknek 500 000.- 1 000 000.- Ft-ért az általuk elfogadott fűtési rendszerre. Olyanoknak is, akik 80 000.- Ft-ból élnek havonta(????) és ezek vannak még mindig tömegével.
És ettől aztán meg vagytok győződve, hogy a Föld megmenekül, pedig nagy valószínűséggel még akkor is ugyanolyan szmog lesz Budapesten, ha senki sem fog már vegyes tüzelést használni.
De majd akkor lesz másik irány, addigra kitalálnak új dolgot, amin lehet majd molyolni.
Az a baj, hogy azok ellen, akik tényleg szennyezik a levegőt, a környezetet, egyenlőre nem tudnak, vagy nem akarnak tenni semmit, ezért aztán mindig ki kell találni valami "megmagyarázható" indokot, amit elhisznek emberek, és ettől el lehet másokkal is hitetni, milyen tudatosan igyekszünk megóvni unokáinknak a földet, a környezetet.
És nem én vagyok az, aki észérvekkel meggyőzhetetlen. Pont te vagy az, aki erre hivatkozva nem akar tovább érvelni, mert szent meggyőződése, hogy aki nem ugyanazt vallja, hiszi, amit te, az nem tartozik azok közé, akivel érdemes ilyen témákban eszmecserét folytatni.
Mindenféle személyeskedés nélkül,
és ez tényleg nem neked szól!Érdekes, hogy a mai Magyarországon sok egyéb mellett van olyan dolog aminek külön kultusza van, ami azelőtt (bár néha ritkán előfordult, de) egyáltalán nem volt divat. Ez pedig az, hogy egyeseknek már egyfajta kényszer,
mindig kell találni két különböző embert.- Az egyik az, akivel teljesen azonos nézeteim vannak!
- Így aki másképpen gondolkozik, vagy nem értek vele egyet, azt nem csak utálhatom, vagy szidhatom, csak pusztán azért, mert így érzem jól magam, hanem a másik, velem azonos nézeteket valló személlyel még jól ki is beszélhetem.
Gomba módra szaporodnak az ilyen csoportosulások, és csak azt tűrik meg maguk között, aki mindenre bólogat, vagy olyan véleménye van, ami teljesen passzol az előtte szólókhoz.